Vegyél vissza! Program a klímaváltozás ellen!
Az Év Honlapja - Non profit kategória

Vissza az előző oldalraHírekSTOP-verseny Budapesten

STOP-verseny Budapesten

2010. szeptember 29.

Autós városi STOP-versenyt indított a Studio Metropolitana Városfejlesztő Műhely az Oszkár csoporttal közösen. A verseny célja a hatékonyabb városon belüli autózás és a városi közösség bizalmának erősítése.

 

A szeptember 27. és 30. közötti négynapos versenyre budapestiek és az agglomerációban élők jelentkezhetnek, a részvételhez a http://www.stopverseny.hu/ oldalon kell regisztrálni. A stoppolóknak a megtett kilométereket, az autósoknak a felvett utasok számát kell gyűjteniük a munkájukba menet a 4 nap során. „A stoppolással közvetetten hozzájárulhatunk környezetünk védelméhez, hiszen ezáltal nő az autók kihasználtsága, ráadásul a hosszabb-rövidebb utak során érdekes, nyitott emberekkel is meg lehet ismerkedni" - foglalta össze a verseny lényegét Demeter Anna, a Studio Metropolitana Köz-Tér programjának vezetője.

A versenyhez szükséges, a stoppolást még láthatóbbá tevő fluoreszkálós zöld karszalagot a szervezőknél lehet átvenni (napközben: a Studio Metropolitana irodájában - VII .kerület, Károly krt. 11., 7. emelet; délutántól estig: a Fogasházban - VII. kerület, Akácfa u. 51.). A STOP-versenyben az autósok egy zöld STOP-matricával tehetik nyilvánvalóvá az akcióban való részvételi szándékukat. A matricákat ugyancsak a szervezőknél lehet beszerezni. A karszalagok és a matricák ingyenesek.

A regisztráció során meg kell adni a játékban résztvevők munkahelyét is, hiszen a legtöbb versenyzőt adó munkahelyek különdíjat kapnak, mint a közösségi munkahelyi közlekedésért a legtöbbet tevő cégek. A verseny zárórendezvénye és egyben eredményhirdetése szeptember 30-án a Fogasházban lesz 19 órától, ahol díjat kap a legszorgalmasabb stoppos és a legnyitottabb autós.

Az őszi fővárosi STOP-versenyt a Művészetek Völgyében már megelőzte egy bevezető kampány. Akkor a stoppolást segítő karszalagok megvételével az árvízkárosultakat segíthették a Völgyben utazók. A 10 nap alatt összesen mintegy félmillió forint gyűlt össze.

További információ:

http://koz-ter.hu/hu//stop_kampany

http://www.oszkar.com/

támogatóinkalapítókegyüttműködő partner
A világot felfedezni és megérteni - GEO OBI Lex koan HPS Group Contra
Ringier Kiadó Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Zrt. Magyar Telekom Amrop Hever Zöldpont Tiszta Jövő
sponsored and developed by webshark