A Critical Mass résztvevői 18:30 és 19:30 között a pesti Nagykörúton, a Jászai Mari tér és a Petőfi híd budai hídfője között fognak együtt kerekezni. Pontos kezdés nincs, mindenki ott csatlakozhat a vonulókhoz, ahol akar.
A Critical Mass (CM) három éve szervezett először olyan bringás demonstrációt, ami valójában nem felvonulás, hanem a biciklisek nagy közös közlekedése. Az évente kétszer megrendezett CM ezzel közelebb kerül az eredeti célkitűzéshez, amely a demonstrációt úgy határozza meg, mint biciklisek spontán csoportját, akik egy időben történetesen egy irányba tekernek.
Ezzel szeretnék hangsúlyozni, hogy a kerékpározás a többi közlekedési eszköz egyenrangú társa, amelyet nem elrekeszteni kell, hanem integrálni a város rendszerébe. Ezért a szerda délutáni budapesti CM-en nem lesznek lezárt utak, sem pedig közös indulás. A résztvevőket fél hét és fél nyolc között várják a pesti Nagykörúton, hogy együtt biciklizgessenek a Jászai Mari tér és a Petőfi híd budai hídfője közti szakaszon.
A szervezők figyelmeztetnek a közlekedési szabályok betartására, tehát nem szabad a járdán biciklizni, a pirosnál meg kell állni, a zebrán át kell engedni a gyalogosokat és nem szabad egymás mellett tekerve minden sávot elfoglalni. Az autók ugyanis ugyanúgy behajthatnak a Körútra, hiszen az üzenet az együtt közlekedés, a város közös használata.
Várható, hogy az autós közlekedésben a főváros ezen területein jelentősebb fennakadások lesznek. A Nagykörúton ugyanis 19:30-ig legjobb esetben is egyetlen sávon zajlik majd.
A szervezők az autósok számára kerülőútnak a Hungária körutat, a Dózsa György utat, a Fiumei utat és a rakpartokat javasolják. 19:45-től 20:15-ig a kerékpárosok az Erzsébet térre érkeznek, ami a Kiskörút, Andrássy út, József Attila utca és a Lánchíd forgalmában okoz majd jelentős torlódásokat, pár percig akár teljes leállást is.
A 4-6-os villamos és a Kiskörút villamos forgalma a rendezvény idején is zavartalan marad.
Forrás: kerekagy.blog.hu