Rendszeres, nagy hőmérsékletű mosás hiányában akár halálos mérgezést is okozhatnak a bevásárlótáskákban megtelepedő baktériumok - mutatták ki amerikai tudósok.
A helyettesítendő nejlonszatyorból melyet először 1957-ben az USÁ-ban alkalmatak, mára évente 500 milliárdot használunk el, azaz közel 1 milliót percenként. A szatyrokat átlagosan 12 percig használjuk, aztán legtöbbjük a kukában köt ki jobb esetben, hiszen sokszor odáig sem jut el. Azonban mégha el is éri a szeméttelepeket, adottságai miatt (könnyű és nehezen bomlik le) egyszerűen kikerülhet a nyílt környezetbe a szél segítségével. A legnagyobb probléma a műanyaggal, hogy biológiailag nem lebontható, ellenben egyre kisebb darabra aprózódik, ami aztán mind a tengerben, mind a talajban felhalmozódik a környezet szerves és szervetlen alkotóiban: így a táplálékunkban és bennünk is.
Így hát érthető, hogy a többször használható, környezetbarát bevásárlótáskák népszerűsége az utóbbi években kiugróan megnövekedett leginkább Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. A környezettudatosság terjedésével a vásárlók egyre inkább ezeket a - sokszor jutából vagy polipropilénből készülő - szatyrokat részesítik előnyben az eldobható műanyag zacskókkal szemben.
A környezetbarát táskákat nem árt azonban tudatosan kezelni. Az Arizonai Egyetem kutatói Tucsonban, Los Angelesben és San Franciscóban összesen 84 vásárló szatyrát vizsgálták meg. A bevásárlótáskák felében megtalálták az Escherichia coli nevű baktériumfaj nyomait; ennek veszélyességét jelzi, hogy egy általa kiváltott 1996-os skóciai ételmérgezés 26 ember halálát követelte - írja internetes kiadásában a The Daily Telegraph című brit napilap.
Sok táskában szalmonella-baktériumot is felfedeztek.
A kutatók szerint a talált baktériummennyiség elegendő ahhoz, hogy komoly, akár halálos megbetegedéseket váltson ki, különösen a gyermekek körében. Véleményük szerint a vásárlók annyira nincsenek tisztában a szatyor heti rendszerességű tisztításának szükségességével, hogy a mérgező baktériumok elterjedése már közegészségügyi kockázatot jelent. Egy felmérés szerint a bevásárlótáskát használók 97 százaléka sohasem tisztítja ki azt.
Mosásra fel!
Forrás: greenfo.hu