Vegyél vissza! Program a klímaváltozás ellen!
Az Év Honlapja - Non profit kategória

Vissza az előző oldalraHírekÖkológiai előadások az Eötvös Collegiumban

Ökológiai előadások az Eötvös Collegiumban

2010. február 24.

Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás lehetőségeiről és akadályairól szólt Antal Z. László, a Magyar Szociológiai Társaság Holisztikus ökológia szakosztálya elnökének előadása az Eötvös Collegiumban.

 

Kedd esténként, 18:00-i kezdettel ökológiai előadásokra kerül sor az Eötvös Collegiumban. A másfél órás kurzus elsősorban az ELTE hallgatói számára nyújt a tanórákon túlmutató ismereteket, de a szervezők bárkit szívesen látnak, aki érdeklődik a tudományterület jelenleg kutatott témái iránt. Február 23-án az éghajlatváltozás okairól és az alkalmazkodás holisztikus megközelítéseiről hallhatott a közönség. Antal Z. László, a téma szakértője szerint a civilizált társadalom jelenlegi berendezkedése, megcsontosodott paradigmái jelentik a környezettudatos szemléletváltás legfontosabb akadályát. Ezek között külön kiemelte az energia lobby negatív hatását, valamint a politikai intézményrendszer azon vonását, hogy bár az országok vezetői manapság már kellően tisztán látják a klímaváltozás káros hatásait, mégis ha megtennék a szükséges, de igen népszerűtlen lépéseket, akkor a következő választáson elveszítenék hatalmukat, és minden maradna a régiben. Az emberek azért ragaszkodnak a civilizáció környezetet károsító vívmányaihoz, mert azok megkönnyítik életüket, ezért apró lépésekben, kisebb csoportok, családok vagy kisközösségek szintjén kell elkezdeni a változtatásokat.

A Szociológiai Intézet által elindított Klímabarát Települések programnak éppen ez a célja. 2007 óta tizenöt rendes tagja van a szövetségnek, de mintegy harminc településsel állnak már kapcsolatban. Mint azt Antal Z. László, a program koordinátora előadásában elmondta, Tatabányán például UV sugárzási és hőség riasztási terv készült. De működik egy olyan szén-dioxid kalkulátor is, amelynek segítségével a vállalatok, üzemek, de a családok vagy egyéni felhasználók is könnyedén kiszámíthatják mennyi széndioxid-kibocsátással terhelik meg a légkört, és természetesen tanácsokat kaphatnak ennek csökkentéséhez is. Szintén a project keretében vezették be Pilis településen a klímabarát üzlet fogalmát, amelyet 21 ökológiailag jelentős szempont figyelembevételével kaphatnak meg a kereskedelmi egységek.

Az olyan globális problémák, mint a klímaváltozás nem oldhatók meg csak a politika vagy a gazdaság kínálta eszközök segítségével, az emberekben él a vágy egy élhetőbb, varázslatosabb, humánusabb világ iránt, ezért a társadalomtudományoknak - így a szociológiának is - keresnie kell azokat a holisztikus lehetőségeket, amelyekkel ez elérhető - összegezte mondandóját a Szociológiai Intézet vezetője.

Az Eötvös Collegium következő, hasonló témájú előadására egy hét múlva, március 2-án kerül sor. Akkor Takács-Sánta András evolúciós előadását hallgathatják meg az érdeklődők.

Forrás: greenfo.hu

támogatóinkalapítókegyüttműködő partner
A világot felfedezni és megérteni - GEO OBI Lex koan HPS Group Contra
Ringier Kiadó Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Zrt. Magyar Telekom Amrop Hever Zöldpont Tiszta Jövő
sponsored and developed by webshark