Jégmókus megtudta, hogy bár roppant módon lecsökkentették a civil szervezetek delegáltjainak létszámát, azért a régi nagy motorosoknak sikerült több embert bejuttatniuk a Bella Centerbe.
Vannak ugyanis a jobb fej állami küldöttségek, akik "átadtak" egyes helyeket civileknek - akár mint állami megfigyelő, így sok civil "álruhában" jutott be a tárgyalásokra. Végül is ez rendben van, úgyis sokszor a civil szakértők, akik sokszor szakmailag is jobbak csinálják a legjobb anyagokat, amiket aztán átvesznek a kormány-küldöttségek. Mivel évközben rendszeresen előfordul, hogy a civilek vannak hasznára a minisztériumoknak, ilyenkor ‘kölcsön kenyér visszajár" .
No, Ausztria a hírek szerint NEM volt idén jó fej, viszont a magyarok igen! A civil-kitiltásról még: a legtöbb lényegi, szakértői munka az első 10 napban volt, amíg a civilek is teljesen részt vehettek a folyamatokban - addig tehát rendben volt a dolog, hogy mindazt a szakmai tudást, közérdekű szemléletet, amit felhalmoztak, valamennyire bele tudták vinni az előkészített anyagokba.
A pofon ezért is nagyobb, hogy ezek után kizárják őket, ez durva szervezési és szakmai hiba a dánok részéről, akik már így is jó időre elásták magukat a dán Javaslattal.
Ahogy azt egy mosolygós dán biológus a helyi kisvonaton mesélte Jégmókusnak "..mi dánok sajnos az USA kiszolgálóállama vagyunk sok szempontból" Mikor erre azt kérdeztem, hogy miért nem lázadnak fel ez ellen és miért nem kergetik sürgősen el azt a barom minisztert, aki elszúrta? Azt válaszolta, hogy nem érnek rá az emberek, mert a dánok rettenetesen munkamániásak. Rengetegen már korán reggel beadják gyerekeiket ovikba, illetve mindeféle egész napos foglalkoztatásokra, hogy mindkét szülő minél több órában tudja halálra dolgozni magát. Tiszta Magyarország, nem? Persze azért a fizuk és a körülmények kicsit mások.