Vegyél vissza! Program a klímaváltozás ellen!
Az Év Honlapja - Non profit kategória

Vissza az előző oldalraHírekCOP15 - az első nap

COP15 - az első nap

2009. december 08.

Tegnap nyitották meg az ENSZ klímakonferencáját Koppenhágában (COP15), remélve, hogy az ambiciózus kibocsátás-csökkentési célokat tartalmazó nemzetközi egyezmény megszületik. A klímaváltozás nem válogat, valamennyiünk életét befolyásolja.

 

A házigazda Dánia miniszterelnöke, Lars Løkke Rasmussen, megnyitóbeszédében az egyezmény megalkotásának sürgősségéről beszélve hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás „nem válogat, valamennyiünk életét befolyásolja". A miniszterelnök ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a részt vevőknek sikerül majd a politikai szándékot egy határozott politikai állásfoglalássá formálni.

A világszervezet Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (az IPCC-nek) elnöke, Rajendra Pachauri a közös fellépés sürgőségét hangsúlyozva elmondta, hogy a világ üvegházgáz kibocsátásának 2015-ig tetőznie, majd fokozatosan csökkennie kell ahhoz, hogy a kívánt 2 C fokos melegedési szint tartható legyen. „A klímaváltozásra most kell reagálnunk, mert ahogy múlik az idő, úgy válnak egyre költségesebbé az ellenlépések" - mondta a testület vezetője. Dánia COP15 minisztere, Connie Hedegaard tovább ment, és annak a véleményének adott hangot, hogy „mára elértük azt a pontot, ahonnan nincs visszaút".

Mikorra olvad el?
Mikorra olvad el?

 A politikus reméli, hogy Koppenhága az együttműködés, az elkötelezettség és a konszenzus városa lesz az előttünk álló két hétben. „Itt az alkalom, hogy megszülessen egy valóban ambiciózus megállapodás. Ha a lehetőséget most elszalasztjuk, nem lesz újabb esély". Yvo de Boer, az ENSZ klímaügyi főtárgyalója, mindezzel összhangban pedig annak a véleményének adott hangot, hogy a mosatni egy ritka politikai momentum a megállapodás elérésére. „A világ vezetői - hangsúlyozta - komoly kibocsátási határok rögzítésén fáradoznak, valamint azon, hogy a fejlődő országoknak nyújtandó jelentős anyagi és technológiai támogatás részleteit kidolgozzák. Ugyanakkor a mostani csúcstalálkozó csak akkor lehet valóban sikeres, ha jelentős és azonnali lépések megtételére kényszerít azon a napon, amikor befejeződik".

koppenhágai Merkel plakát
koppenhágai Merkel plakát

 A politikus szerint a tárgyalások fókuszában a klímaváltozás hatásainak súlyosodását kezelő javaslatok és konkrét lépések, valamint az adaptáció, a pénzügyi, technológiai és a pénzügyi támogatások mechanizmusának kérdései állnak majd. Ezek mellett dönteni kell a fejlett országokban az erdőirtásokból származó kibocsátások csökkentéséről.

Lassan kiszivárgó információk alapján sejteni lehet, hogy melyik ország mennyire mélyen volna hajlandó a zsebébe nyúlni. Egy névtelen diplomáciai forrásból a németországi Financial Times úgy értesült, hogy az Európai Unió már döntött arról, hogy mennyi pénzzel támogatja a fejlett országok klímabarát beruházásait az elkövetkezendő három évben. A kiszivárgott információk alapján az összeg várhatóan valahol egy és három milliárd euró között lesz. Azonban az összeg nagyságánál fontosabb a tény, hogy a tárgyalóasztalon immár szerepel egy többé-kevésbé konkrét ajánlat, hiszen ez ösztönözhet másokat jelentősebb tétek bedobására.

Friss tudósítások a WWF munkatársaitól Koppenhágából

Képek: WWF

Forrás: greenfo.hu

támogatóinkalapítókegyüttműködő partner
A világot felfedezni és megérteni - GEO OBI Lex koan HPS Group Contra
Ringier Kiadó Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Zrt. Magyar Telekom Amrop Hever Zöldpont Tiszta Jövő
sponsored and developed by webshark