Ma már az állatok sem lakhatnak akárhol! A rotterdami állatkert kiemelten kezeli a fenntarthatóság kérdését, így nem volt kérdéses, hogy az új zsiráfház, a Savannah House is ennek jegyében épül fel. Az épület azért is különleges, mert a maga nemében ez az első olyan létesítmény, amely teljes mértékben kielégíti a „Cradle to Cradle” (C2C, „Bölcsőtől bölcsőig”) filozófia alapelvét.

Ennek az elgondolásnak az alapjai a 70-es évekre nyúlnak vissza, de igazán népszerű William McDonough amerikai építész és Michael Braungart német vegyész azonos című könyvének megjelenése után lett. Lényege, hogy az emberiség által felhasznált minden anyagot potenciális alapanyagnak tekintenek, amelynek használat után vagy vissza kell jutnia a természet anyagkörforgásába, vagy újra kell hasznosulnia.
Mindez gyakorlatilag hulladékmentes rendszerek létrejöttét jelenti. A két szakember által létrehozott szervezet C2C minősítő eljárást is kidolgozott. A modellt számos szervezet és kormányzat átvette, többek között az Egyesült Államok és Kína is.

Ahogy Menno Lam építész elmondta, a LAM architects által jegyzett zsiráfház tervezésénél a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy össze kellett egyeztetni a fenntarthatóság követelményeit az afrikai eredetű állatok melegigényével. Az eredménnyel azonban a jelek szerint mindenki elégedett!

Az épület energetikailag szinte teljesen önellátó, az építőanyagok legnagyobb része pedig könnyedén újrahasznosítható. A fűtést faaprítékkal oldják meg, míg az évente összegyűjtött 330 000 liter esővízzel a szomszédos területet öntözik. Hideg napokon az állatok a speciálisan kialakított falszakaszokhoz bújhatnak oda melegedni, így nincs szükség a teljes, 4500 köbméteres épület kifűtésére. Bár az egész épület környezetbarát kialakítású, azonban ennek sem a látogatók, sem az állatok nem érzik hátrányát. Sőt, a holisztikus megközelítésnek köszönhetően az épület kifejezetten komfortos. Az állatok igényei mindenek felett állnak, a terek tágasak és világosak. A természetes szellőzésnek köszönhetően a belső klíma egészséges és természetes.

Bár a Savannah House többféle szavannalakó állatfaj befogadására alkalmas, elsődlegesen azonban a zsiráfok igényeihez és adottságaihoz igazították.
Forrás: hg.hu